PANDA NAPLÓJA 7. rész

Vissza

MÉG MINDIG PLÜSSÖK

Szóval gyorsan folytatom a mesélést, amíg még emlékszem mindenre.

 Gazdi ágyáról, ha egy picit elhúztam a függönyt a kerítésen, pont beláttam anyára és a tesókra. Egyébkén gazdi is itt kukucskált este, mielőtt elaludtunk. A pici plüssök egyre gyorsabban tudtak mászkálni. És mászkáltak is össze-vissza, és olyan sokan voltak, hogy anya alig tudott lépni tőlük, meg amikor le akart köztük feküdni, akkor is csak több körbe-körbe pörgés után tudott. Meg nagyon érdekes volt az is, hogy a fülük már nem állt kétfelé, és kinőtt a szemük is. És nagyon érdekesen tudtak menni, inkább hátra, mint előre, és sokszor elgurultak, mint a labdám. Ha jól emlékszem, nekem is nehezen ment eleinte a mászkálás. Szóval most már elhittem, hogy tényleg a tesóim lehetnek.

Aztán eltelt egy csomó idő ugyanúgy. Gazdi már nem volt ideges, anya is többet jött ki velem és apával a kertbe, de játszani még mindig nem akart velem. Úgy vettem észre, hogy nagyon fáradt, mert mikor kint voltunk, akkor mindig rögtön elaludt, és nagyon hangosan szuszogott. Gazdi azt mondta, hogy horgol.

Gazdi azt hiszem, nagyon szereti tologatni a bútorokat, meg mindent máshová tenni, mint ahol azelőtt volt, mert megint elkezdte ezt a dolgot. A kerítést kivitte a teraszra, meg előszedte a ketrecet is (tudjátok, amire régen azt hittem, hogy kredenc), és egy jó nagy részt körbeépített ezekkel. Volt egy kicsi kis rés, ahová odatett valami dobozt, azt mondta, varrógép, mert ezen anya át tud ugrani, de a plüsstesók nem tudnak majd kijönni onnan. Pedig jó lett volna, ha kijöhetnek, és sokat tudok velük játszani, de gazdi azt mondta, hogy ennyi kistesóra ő nem tud vigyázni egyszerre, és nehogy valami bajuk legyen, például nekiszaladjanak a rózsabokornak, mint én, amikor kicsi voltam. (Na, az nagyon fájt egyébként, erre emlékszem.)

A szobában pedig megint körbe-körbe tologatta a szekrényeket, és itt is a varrógépen kellett anyának átugrania, ha be akart menni a tesókhoz. Persze én is át tudom ám ugrani a varródobozt, csak nem nagyon mertem, mert anya mindig morgott, ha a plüssök közelébe próbáltam menni. Úgyhogy a napok nagy részét apa mellett töltöttem, játszottunk is, meg fogóztunk is, de leginkább csak aludtunk anya és a plüsstesók közelében, hátha valamit segíteni kellene neki mégis, és akkor jó, ha a közelben vagyunk.

És akkor egyik nap gazdi bevitt a plüssökhöz egy sárga tálat, vagy kádat, nem emlékszem pontosan, és belerakta a tesókat, mind a kilencet, és kihozta őket a teraszra, és a kerítés mögött kiszedte őket a kádból. És akkor végre jó közelről meg tudtam őket nézni, meg egy picit meg is szagolgatni őket, de csak a kerítésen keresztül. Apa is odajött, és megnézte őket, de ő kicsit messzebbről. De nem igaz ám, hogy nem szereti őket, mert mindig ott feküdt a kerítés közelében, és ha valami gyanúsat hallott, akkor már szaladt is körülnézni, hogy mi lehet az.

Hát, a plüsstesók nagyon tetszettek nekem. Volt olyan tesó, aki úgy nézett ki, mint a játékbocim, meg volt olyan, aki úgy nézett ki, mint Soma tesóm, amikor pici volt. Meg néhány nagyon hasonlított apára; gazdi azt mondta, hogy az ő apukájukra is hasonlítanak nagyon. Azt hiszem, az ő apukájuk lehet az a furcsa gyümölcs, valami füge, vagyis Füge. De olyan egyik sem volt, mint amilyen én vagyok.

Aztán jöttek nénik-bácsik, és pont az csinálták, mint nálunk. De ők is csak a kerítésen keresztül nézhették őket, pedig anya rájuk nem morgott, de a gazdi még nem engedte be őket oda. Viszont észrevettem, hogy anya már rám sem morog, ha közelebb megyek, úgyhogy nagyon óvatosan megpróbáltam bemenni a tesókhoz. És anya tényleg nem morgott már olyan mérgesen, csak egy kicsit az orra alatt, de mindenhová jött velem, és nézte, hogy mit csinálok. Hát, én annyira boldog voltam. Persze nagyon kellett vigyáznom, nehogy rálépjek valakire, mert már nagyon gyorsan szaladgáltak, és olyan sokan voltak onnan közelről nézve. Nagyon kedvesen fogadtak engem, az összes plüsstesó odajött, és megnézett, és megszaglásztak, és kaptam puszikat is. Én meg lefeküdtem közéjük, ahogy anyától láttam.

És akkor végre én is megpuszilgathattam őket. Meg azt láttam anyától, hogy hogyan mosdatja meg a piciket, és akkor gondoltam, hogy végre tudok neki segíteni, mert úgyis olyan fáradt, és akkor én is megmosdattam a tesókat. Próbáltam velük játszani is, de anya azt mondta, hogy ahhoz még nagyon picik, és a gazdi is mondta, hogy ne kapjam be a fejüket teljesen. Pedig a tesók nem bánták, sőt, az egyik mindig odajött hozzám, és addig piszkált, amíg be nem kaptam egy kicsit a fejét. Persze azt már nem szerettem annyira, amikor elindultam valamerre, és akkor vettem észre, hogy a farkincámba kapaszkodik az egyik tesó, és jött utánam, amerre mentem. Az egy kicsit fájt, mert nagyon húzta a hajamat.

Egy nagyon kedves néni és a családja nagyon gyakran jöttek, és miután minden tesót megsimiztek, már csak a bociszerű plüsstesóval játszottak. Azt mondták neki, hogy drazsé. De semmilyen finom cukrot nem láttam náluk, ami olyan, mint egy drazsé, pedig azt nagyon szeretem. Aztán mikor sokszor mondták neki, akkor végre megértettem, hogy ez lesz a neve a tesónak, és hogy náluk fog lakni, ha nagy lesz.

Egy másik kedves néni és bácsi pedig a kedvenc tesómmal játszott a legtöbbet, Gru-gru-val. Vele szerettem a legjobban játszani. Nagyon picike volt, és nagyon gömbölyű, olyan, mint egy puha labda. Azt hiszem, ő is nagyon szeretett engem, mert ahogy meglátott, odaszaladt, és belekapaszkodott a szakállamba. Ezt azért nem mindig hagytam, mert közben nagyon éles fogacskákat növesztettek a szájukba, és volt, amikor véletlenül a szakállam helyett az orromba kapaszkodott, és az nagyon fájt. De ez a tesó nagyon aranyos volt. De az a néni, aki vele játszott a legtöbbet, velem is játszott sokat. Én el voltam foglalva a tesókkal, de azért hallottam, hogy a néni azt mondta, hogy ő legszívesebben engem vinne haza. (Persze ezt már másik néni is mondta, aki megnézte a tesókat.) De gazdi azt válaszolta, hogy én az ő kutyája vagyok, és hogy a plüssök közül választhat csak. Viszont ez a néni azt is mondta, hogy ő a kedvenc plüsstesómat is hazaviszi, meg engem is, és akkor mindig játszhatunk együtt, és hogy ő nemrég veszítette el a kutyusát, és én vagyok az első kutyus, akinél nagyot dobbant a szíve. Tényleg aranyos néni volt ám. El is mentünk hozzájuk tűznézőbe, és ott sokat beszélgettek a gazdi és a néni, és a gazdinak megint az a furcsa víz folyt a szeméből, amikor  azt mondta, hogy ő engem nem tud odaadni mégsem, mert már van családom, és biztosan nem lennék olyan boldog az ő családjában. De azt is mondta, hogy majd sokszor megyünk hozzájuk látogatni, és akkor játszhatok Gru-gru-val, és  a néni is láthat engem sokszor.

Aztán a plüssökhöz is jött ám a doktor néni, és ugyanúgy megszúrkálta őket, mint minket. Meg kaptak csipogót is, és amikor azzal a valamivel megcsiklandozták a nyakukat, akkor mindegyik csipogott is, nem úgy, mint én, amikor kicsi voltam, és kificánkoltam a nyakamból a csipit.

A plüsstesókáim nem ott laktak, ahol mi pici korunkban. Nekik egy sokkal nagyon kertet adott a gazdi, és azt mondta, hogy ez egy futó, vagy kifutó, vagy valami ilyesmi. És annyi, de annyi játékuk volt. Kaptak sok labdát, meg olyan plüssöket, amik nem mozogtak. Én is kaptam játékot, de a tesóké sokkal jobban tetszett, és bevallom, néhányat ki is csempésztem tőlük. De mindig lebuktam, és a gazdi visszavitte neki. De a legjobb az a sok cső volt, amikben lehetett bújócskázni, meg gurulni. Volt egy nagy cső, abba én is belefértem. Képzeljétek, mikor belemásztam, akkor a cső mindig gurult egyet, és az én lábam mindig a fejem fölé került, aztán megint alulra. Kicsit elszédültem, de nagyon jó volt. És a plüssök meg szaladtak utánam, nagyon élveztük. Volt két kisebb cső is, oda én sajnos nem tudtam bebújni, de a tesók nagyon szerették, mindig bújócskáztak, fogóztak benne, és a játékaikat is becipelték, már amelyik befért. Aztán mikor két oldalról szaladt be két tesó, akkor középen összekaramboloztak, és csak azt láttam, hogy a cső ide-oda gurul, és nagyon morog, meg ugat.

Aztán a tesókák egyre nagyobbak lettek, és anya már morgott nekik, amikor tejcsit akartak kérni tőle. Én is kevesebbet mentem be hozzájuk, mert nagyon sokat voltak, és nagyot tudtak már harapni. Próbálkoztam a morgással, mint anya, miközben körbe-körbe forogtam, hogy hátha ki tudom az éles fogacskáikat kerülni, de mindenhol plüsstesók voltak.

Aztán egyik nap megin jött az a kedves néni a családjával, akik mindig a finom cukorkát, a drazsét emlegették. És amikor elmentek, akkor a boci színű tesóm nem volt sehol. Anyával csak álltunk, és néztük a kaput, ahol kimentek, de nem lehetett őket látni már sehol. Nagyon megijedtem, hogy baj van, mert a gazdinak megint vizes volt a szeme egész délután. Aztán majdnem minden nap jött valaki, és mindig eggyel kevesebb tesó volt a futóban.

Szerencsére azért három plüsskislány ott maradt nálunk, és köztük volt az én kedvenc Gru-gru tesóm is. Gazdi azt m
ondta, hogy neki és Mi-mo-nak már van családja, csak elutaztak nyaralni, mert nagyon meleg volt, és ha hazajönnek, akkor ők is elköltöznek. És csak egy tesókám van, aki lehet, hogy itt marad velünk, ha nem találja meg a gazdi az igazi családját. Mert sokat haza akarták vinni, de gazdi nem adta oda, mert azt mondta, hogy ez a tesókám tetszik neki a legjobban, és csak az lehet az új családja, aki jobb, mint ő. Pedig szerintem nálam nincs jobb család. De egyik nap ölébe vette ezt a tesót, és elmesélte neki, hogy egy néni nagyon szeretné őt hazavinni, csak nagyon messze lakik, és hogy gazdi nagyon fél, mert nem tudja megnézni, hogy hova viszik a tesót. Nem nagyon értettem az egészet, csak arra emlékszem, hogy valami utilevelet kell csinálni, és hogy az a néni, aki szeretné őt, iderepül, és aztán együtt repülnek haza. Hát, ez nagyon izgalmasan hangzott, csak el nem tudtam képzelni, hogy a tesó azokkal a rövid lábaival hogyan fog repülni. De valahogy megoldhatta, mert egy nap gazdi elvitte őt a morgóval, és amikor hazajött, a tesó már nem volt nála. Aztán másnap, amikor az égen egy nagy, hangos, fényes madár végigment, akkor megint sírt a gazdi, és azt mondta, hogy ott van a tesó a nénivel, és hogy nagyon vigyázzon magára, és nagyon szereti. Aztán később hallottam, hogy meséli valakinek, hogy a tesó Moszkvába költözött, de majd onnan is tovább fog költözni a családjával valami justonba.

És végül sajnos azt a két plüsst is elvitték, akikkel még tudtam játszani, Gru-gru is hazament a kedves nénivel. És akkor olyan üres lett az udvar, és csöndes, és kicsit unalmas. Anya nagyon sokat aludt, azt mondta, hogy nagyon elfáradt, és hiányoznak neki a tesókáim, de nekik már sokkal jobb, hogy van saját családjuk, és hogy a gazdi biztosan nagyon jó családot választott nekik. A teraszról eltűnt a futó, és a kerítés, és a kredencek. Apa végre bemehetett a kedvenc helyére, ahol eddig a tesók laktak. Én is egy kicsit szomorú vagyok ám, nagyon hiányoznak a plüssök. De visszakaptam teljesen anyát, és egyre többet játszik megint velem és apával, és ettől én nagyon boldog vagyok. És a gazdi is ugyanolyan lett, mint a plüssök előtt volt. Egyetlen egy dolog nem lett jobb, az, hogy a gazdinak most már sokkal több ideje van engem csiklandozni a sünivel.

Na, hát ennyit akartam elmesélni nektek. Nem tudom, mikor fogok megint írni, de ha történik valami izgi, akkor elmesélem nektek, az biztos.

Vissza