PANDA NAPLÓJA 2. rész

Vissza

És akkor nagyon sokáig nem láttam anyát és a gazdit. Erről az időről nem is szeretnék beszélni, gazdinak sem mondom el soha, mert …. mert nem, és kész. Mindig sír, amikor erről beszél valakivel.

Egy csomó dologra nem is emlékszem, mert nagyon rossz volt, és ezt direkt el akarom felejteni, úgyhogy most azt mesélem el, amikor már kezdett megint jó lenni.


Hát, ez a jó egy nagyon rosszal kezdődik. Egyszer csak ott találtam magam egy nagy helyen, tök idegen nénikkel, és valami borzasztóan nagyon sok kutyával, és nem ismertem senkit, és nem volt ott anya, meg a gazdi, de még a szőke néni sem meg a gyerekek. Nagyon féltem, és sírtam is. Meg bezártak egy kicsi szobába, ami hideg volt, meg csupa sár lettem mindenhol, és rácsos volt az ajtó, ahonnan sehogyan sem tudtam kijönni. Nem értettem, hogy miért csinálják ezt velem, hiszen én jó voltam, ahogy gazdi mondta. És megint nagyon sírtam.

Nem tudom, mennyi ideig voltam ott, de biztos sokáig, mert először nagy hó volt és nagyon hideg, aztán meg sütött a sárga labda,aztán megint hó és hideg. Egyszer az idegen néni bejött hozzám egy kamerával, és kattogtatott, ahogy régen a gazdi is csinálta – jaj, akkor hogy szerettem ezt a hangot, most meg nagyon féltem. És aztán megint vissza kellett mennem a rácsos szobába. Annyira féltem és szomorú voltam.

Azt hiszem, azért kattogott a néni, mert valami újságba vagy mibe kerültem bele. Nem tudom, hogy ez mit jelent, de azt hiszem, köze van a továbbiakhoz, legalábbis gazdi valamit említett erről. Ez a kép volt az - nagyon szomorú vagyok rajta, és piszkos, és vizes, és nagyon egyedül voltam.


 

Aztán egyszer csak meghallottam a gazdi hangját, hogy beszél az idegen nénikkel, hogy azonnal be akar jönni hozzám, és hogy engedjék be, és akkor is bejön, ha nem akarják megengedni. Olyan volt a hangja, mint amikor eljöttem tőle, és biztos olyan furcsa ízű víz volt a szeme körül megint. Én már nagyon kiabáltam, hogy engedjék oda, és azonnal vigyen el innen.

És akkor végre tényleg bejött a rácson belülre, és én végre a nyakába ugorhattam, és ölelhettem a nyakát, és adhattam neki millió puszit, és ő is nagyon szorított magához. Tényleg sírt ám, és olyanokat mondott, hogy kicsi lány, hogy kerültél te ide, meg hogy hazavisz, és ne féljek most már, és hogy nagyon szeret, meg ilyeneket.

De az idegen nénik nem engedték, hogy elvigyen, pedig látták, hogy vele akarok menni. és ott  kellett maradnom egyedül a rácsosban. Azt még hallottam, hogy gazdi jó hangosan beszélget a nénikkel, hogy én az ő kutyája vagyok, és hogy nem tudja, hogy a szőke néni miért engedte, hogy ide kerüljek, és miért nem szólt gazdinak, hogy vigyen haza, pedig valami papírt is aláírt,hogy ha nem kellek neki, akkor visszavisz a gazdinak. Ezt nem értettem, de úgy látszik, az idegen nénik sem értették, mert nem engedtek haza gazdival.


És akkor még egy csomó ideig ott kellett maradnom. Bár közben hallottam a gazdi hangját többször is messziről, mert ott volt ám sokszor, csak nem engedték, hogy találkozhassunk. Valami olyasmit hallottam, hogy engem meg kell műteni, és gazdi azt mondta, hogy ő vállalja az udvartalanításomat (vagy ivartalanítás? de annak semmi értelme), de az idegen nénik csak azt hajtogatták, hogy majd ők. Pedig hallottam azt is, hogy a gazdi mindenféle papírt hozott, igazolást valami orvostól, hogy oda fog engem elvinni, meg valami lemondó papírt is a szőke nénitől, meg valami oltári könyvet is mutogatott, ami már nála volt, és az idegen nénik biztosak lehetnek benne, hogy én az övé vagyok. De hát miért kellett ehhez ennyi papír, én ezt első pillanatban megmondtam és meg is mutattam.


Meg azt is hallottam, hogy a gazdi megint ott járt két bácsival, akik egy nagy autóval jöttek, amire az volt írva, hogy szolgálunk és védünk. A két bácsi is mondta az idegen néninek, hogy adjon vissza a gazdinak, de ő nem akart. Aztán a két bácsi megkérdezte az idegen nénit, hogy megígéri-e, hogy az udvartalanítás után visszamehetek a gazdihoz, és akkor végre azt mondta, hogy igen, és a két bácsi  írt valami jelzőkönyvet, vagy jegyzőkönyvet, és ebbe beleírták amit az idegen néni mondott. És akkor megint sokáig nem hallottam a gazdi hangját, pedig nagyon jó kislány voltam, és annyira szerettem volna vele menni.


Azt azért nem értem, hogy a szőke néni meg a két gyerek miért nem jött soha, pedig én jó voltam, ahogy a gazdi mondta, és azt mondták, hogy szeretnek. Ettől is nagyon szomorú voltam. Én mindig azt mondom, amit gondolok.


Aztán egy reggel az idegen néni berakott egy morgóba (aminek autó a neve, már tudom). Előtte egy  másik néni levágta a hajamat a farkincámról és a hátsó lábamról, tök furán éreztem magam, bár az jó volt, hogy már rendesen tudtam menni, mert előtte annyira összegubancolódott ott a hajam, hogy na. Biztos a sok sártól, meg azt hiszem, hasmenésem is volt, szóval eléggé büdi és koszos voltam sajnos. Aztán elvitt egy bácsihoz, aki nézegette a pocakomat, aztán a kezembe szúrt egy hegyeset, és a többire nem emlékszem, mert nagyon elaludtam. Olyan jó lett volna, ha gazdi is ott van...

Amikor felébredtem, nagyon fájt minden mozdulat, és nagyon fáztam meg remegtem. És megint a koszos rácsos szobában voltam, és nem volt ott a gazdi. És akkor már tényleg nagyon féltem.


És akkor, végre, egyik reggel megint meghallottam a gazdi hangját. És egyre közelebb hallottam. Az idegen nénivel beszélgetett, aki azt mondta, hogy megnézhet engem, aztán intézzék el a papírmunkát, aztán visszajöhet értem. És akkor gazdi azt mondta, hogy nem, ő engem soha többet nem hagy ott sehol, és inkább az ölében cipel végig, amíg papírmunkáznak. És akkor végre megint megláttam, és a nyakába ugorhattam, és adhattam neki sok puszit, és ő is adott nekem sok puszit, meg az ölébe vett, és szorított nagyon. Annyira boldog voltam, de annyira, de annyira.

Még bementünk valami kis házba, ott a gazdi aláírt valami papírt, meg adott két nagy csomag kaját a néninek, hogy a többi kutyus egye meg, meg adott a néninek valami kis papírdarabkákat, azt hiszem, pénzt. Aztán kapott mindenféle papírokat, és aztán végre megint az ölébe bújhattam, és a gazdi autójával elindultunk valahová.

Hű, nagyon féltem, hogy vissza kell mennem a szőke nénihez.


 

De nem oda mentünk, hanem képzeljétek, anyához és apához mentünk, a gazdi házába, ahol olyan nagyon boldog voltam a tesókáimmal.

Először anyával találkoztam, aki nagyon meglepődött, először morgott is rám, és le kellett feküdnöm, hogy megszaglásszon és megmosdasson – fúúúúj. De aztán nagyon örült nekem, és játszottunk is, és megpróbáltam tejecskét inni, de nem volt ott semmi sajnos.

 

A pocakom kicsit fájt ugyan, meg volt rajta valami piros csík, és olyan szúrós izék mellette, amik eléggé csiklandoztak.

Aztán találkoztam apával is, aki először szintén morgott kicsit, azt mondta, maradjak nyugton, hogy meg tudjon szaglászni, úgyhogy nyugton maradtam.

 


Nagyon nagyon nagyon örültem, hogy a régi szobámban lehetek, még a nagy szürke mókás mókus is ott volt. Gazditól nagyon sok puszit kaptam, meg ültem az ölében mindig. Szóval nagyon boldog voltam, bár mindig eszembe jutott, hogy nehogy visszavigyen a rácsosba. A kertben is rohangáltam kicsit, de mindenféle furcsa zajok voltak, és akkor gyorsan visszafutottam a gazdihoz, aki mindig azt mondta, hogy semmi baj, és ne féljek, most már ő fog rám vigyázni mindig, meg anya meg apa.

Úgyhogy azóta itthon lakom megint.


Anyával sokat játszunk, néha már meg is elégeli, és elbújik előlem. Gazdi azt mondja, hogy anya teljesen felpörgött miattam, és hogy eddig kicsit lusta volt, de most annyit futkos, hogy azt jó látni. Apa is játszik velem, de nem olyan sokat. De azért szoktam kapni tőle puszikat is, és azt is megengedi, hogy én megpusziljam. Amikor este sárgarépát eszünk, akkor mindig mellé fekszem.


Ja tényleg, még nem is meséltem, hogy végre megszagolhattam közelről a két cicát is. Érdekes, hogy milyen kicsit lett az egyikük (azt hiszem, ő Rozi), de a másik, a Simi, nem lett annyira kicsi, bár azért én nagyobb vagyok nála, de nem sokkal. Simivel tök jól megvagyunk, igaz, vele sajnos nem lehet kergetőzni, mert nagyon lassan megy, meg aztán jó nagy mancsa van, úgyhogy vele udvarias próbálok lenni nagyon. Na de Rozi, ő aztán tud szaladni, vele jókat lehetne játszani, de nem akar, azt hiszem. Én próbálkoztam farokcsóvával, puszival, mancsolással, ugatással, de Rozi csak fúj meg köpköd. Igaz, ő is mancsol, de szerintem nem úgy mint én, legalábbis az ő mancsa nagyon szúr. Meg csóválja a farkát is, de pont ilyenkor szokott fújni. Elég furcsa. És gazdi mindig azt mondja, ha játszani akarok Rozival, hogy nem szabad, meg vigyázzak. Úgyhogy most már inkább békén hagyom. És ha békén hagyom, akkor érdekes módon odajön hozzám szaglászni. Nem értem én ezeket a macskákat.

 


Gazdit viszont nagyon szeretem. Bár, csinál furcsa dolgokat. Először is valami kis piros izét rakott a hajamba, amit nem akartam először engedni, de hozott finom kicsi kaját, vurslit, és amíg azt ettem, addig belerakta a hajamba. De végül tök jó volt, mert ha az a piros kis izé a hajamban van, akkor mindent látok. Meg azt is csináltam, hogy a szememet akarta simizni, amitől nagyon megijedtem, hogy fájni fog, de nem fájt, csak olyan jó érzés volt, hogy azt a ragadós koszos valamit kivette onnan – azt hiszem, csupának vagy csipának hívják.

 

 

Egyszer meg valami szúróssal simizte a hátamat, attól is megijedtem, ugráltam, hogy neeeee. És akkor megint kaptam vurslit. Végül megengedtem, hogy a hátamat simizze egy kicsit, és utána ez is jó érzés volt, mert nem viszketett annyira már a hátam, és a hajam sem volt annyira összeragadva. Gazdi azt mondta, hogy kicsit büdi vagyok, de még nem szabad fürdenem a pocakomon lévő piros csík miatt. Jaj, az nagyon vicces volt, amikor egy kis kendőcskét kötött a pocakomra, hogy a piros csíkot ne tudjam nyalogatni. Meg azt is mondta, hogy ha az idegen nénik odaadnak neki hamarabb, akkor biztosan megfürdet, mielőtt a műtétre visz, és nem vágja le a hajamat, ami csak egy év múlva lesz megint hosszú. Ezt nem nagyon értem, és mindegy is, én így is boldog vagyok – de úgy látom, gazdi is.


Gazdi mondta nekem, hogy dolgozni kell mennie, és én itthon fogok maradni. Reggel anya és apa kiment a kertbe, én pedig a szobában voltam. Kicsit sírtam, de ott volt a mókás mókus, meg kaptam finom kaját, és finom vizet, és nagyokat aludtam a régi helyemen. Gazdi gyorsan hazaért, és kimehettem a kertbe játszani, aztán megint a szobában aludtam, és amikor már sötét volt a kertben, akkor a gazdi megint hazajött, és anya és apa is bejöttek. Kaptunk finom vacsorát, játszottunk a kertben, aztán a gazdi leoltotta az össze villanyt, és ő is aludt. Én meg felmásztam mellé az ágyba, anya mellé, és úgy aludtunk. Nagyon boldog vagyok.


Egyik reggel gazdi a nyakamra csatolt egy örvet, és rácsatolt egy hosszú madzagot. Na, akkor iszonyúan megijedtem. Biztos voltam benne, hogy visszavisz a rácsosba, és nagyon ugráltam, és húztam befelé a házba, hogy neeeeem akarok menni. De azt mondta, hogy menni kell, és felvett az ölébe. Aztán megint beültünk a morgóba, és elindultunk valahová. Én nagyon sírtam, gazdi mondta, hogy semmi baj, de én ezt nem így éreztem.

De nem a rácsoshoz mentünk, hanem valami fehér szobába, ahol sok ajtó volt, és az egyik mögül egy kutya hangját hallottam, de nem értettem mit mond, úgyhogy jó hangosan válaszoltam neki. Így beszélgettünk egy kicsit, aztán egy kedves bácsi kinyitotta az ajtót, és a gazdi bevitt a másik szobába. A bácsi mindenfélét nézegetett rajtam, meg egy fekete valamivel végigsimogatott, hogy csipogok-e, és csipogtam végre. Aztán a gazdi megfogott, és hanyatt kellett feküdnöm, és a bácsi a pocakomat csiklandozta. De hamar készen lett, és akkor már nem kellett kendővel átkötni a pocakomat, és nem volt piros csík, és nem voltak szúrósak sem mellette. Aztán a gazdi hazavitt. Anya és apa nagyon örültek nekem, kaptam sok puszit.

És ekkor teljesen megnyugodtam, hogy a gazdi tényleg igazat mond, és tényleg itt fogok lakni most már az ő házában.

2011. március 12.

Vissza