PANDA NAPLÓJA 3. rész

Vissza

Sziasztok!

Bocs, hogy így eltűntem, de annyi minden történik velem mindig, hogy semmi időm sincs írni. De most mindjárt esik az eső, és rá tudtam venni gazdit, hogy kicsit írja le az elmúlt két hónapomat.

 

Szóval a legfontosabb, hogy még mindig a gazdi házában lakom. Imádok itt lenni. Jó nagy a kert, van benne sok fű, meg van sok játékom, és finom kaját kapok minden este. A vacsi után itt még desszert is jár ám, fini sárgarépa. Eleinte nem tudtam, hogy micsodát akar velem megetetni a gazdi, de aztán láttam, hogy anya és apa jókat ropogtat, így megkóstoltam, és nagggyon finom.

 

 

Amikor a fehérruhás bácsi megszabadította a pocakomat a piros csíktól és a szúrósoktól, sokkal jobban éreztem magam, és sokkalsokkal gyorsabban tudtam már futkározni. Anyával nagyon jókat lehet birkózni, meg tépni a haját, meg rángatni a madzagomat, bár néha megharagszik, és akkor jól rámszól. Ilyenkor hanyatt vetem magam, mutatom a kopasz pocakomat, és bevetem a legcsábosabb nézésemet, és akkor megbocsát.

 

Ezt a technikát a gazdinál is tudom alkalmazni, elég nagy sikerrel. Amikor például épp az asztalon nézegettem valamit, és hirtelen betoppant, akkor ő is megharagudott, de ez a pocakmutogatás bejött. Mondjuk annak sem örült nagyon, amikor kiszedtem valami zöld átlátszós zacskót valamiből, és abban mindenféle érdekes és jószagú dolgok voltak, és én szépen sorba raktam őket a konyhában…. hát, nem tudom miért, de mérges lett. Valami olyasmit mondott, hogy a szemet ne szedjem szét (de szem az nem volt benne, nem értem). Úgyhogy még egyszer is megcsináltam, akkor már tényleg mérges volt, és ki kellett mennem a kertbe. Aztán mire visszajöhettem, eltüntette a művemet sajnos.

 

Apa eleinte nem nagyon foglalkozott velem. Azt mondjuk megengedte, hogy adjak neki puszit, de nem jött játszani, hiába próbáltam a szájába gyömöszölni bármelyik plüssjátékomat. Persze ha ő akart vele játszani, akkor mindjárt odaadtam neki. Apa inkább anyával fogócskázott, meg bunyózott akkoriban, meg egymás mellett is aludtak mindig.

 


Hát, az alvás, az az egyik legjobb az egészben. Nem is tudtam azelőtt, hogy az ágy ilyen kényelmes. Bár gazdi néha emleget egy nagyobb ágyat. Szóval vacsi után egy kis játék, aztán jó nagy alvás, amíg gazdi egy fekete valamit ütöget, ami néha zenélis, meg beszél egy csőszerűbe, és a fekete meg válaszol neki. Időnként kutyaugatást is hallok, a múltkor azt mondta, hogy a tesóm üzent nekem a feketén. Aztán egyszer csak gazdi azt szokta mondani, hogy na, menjetek pisilni, és akkor kiszaladunk a kertbe. Jól körül kell nézni ilyenkor, hogy minden rendben van-e, a szomszédok felé is átkukucskálunk. Gazdi szokta mondani ránk, hogy a három testőr.

Valamelyik nap például nem volt minden rendben. Észrevettem, hogy valami van a kerítésnél, ami eddig nem volt ott. Megszaglásztam, és akkor ugrott egy borzasztó nagyot. Én meg persze utána, megint szaglászás, megint ugrott. Úgy örültem, hogy az a valami akar velem játszani, és így ugrándoztunk a kertben. Gazdi is odajött közel, mert már sötét volt, és messziről biztosan nem látta a játszótársamat, de amikor meglátta, akkor olyan nagyon sikított, hogy még én is megijedtem. Azt mondta, hogy azonnal jöjjek el onnan, és hogy nehogy megpróbáljam behozni azt a békát (mert így hívták a játszótársamat). Nem nagyon akartam abbahagyni, olyan vicces volt, ahogy ugrált a békám. Anya és apa már bementek addigra, és gazdi is bement  - de mint kiderült, csak azért, hogy  hozzon nekem valami finit. Úgyhogy döntenem kellett – fini, vagy béka. Hát, én a finit választottam, mert láttam gazdin, hogy ezt szeretné, és nem a békát. Mikor bementünk, akkor megkérdezte tőlem, hogy megcsókoltam-e?  Hát, én akartam, de nem hagyta magát. Aztán másnap már nem találkoztam vele, biztos megsértődött, hogy nem kapott puszit.


Jaj, hol is tartottam? Ja, az alvás! Szóval anya és apa gazdi lábánál alszanak, egymás mellett, mert nagyon szeretik egymást. Egy-két napig nem mertem felmászni melléjük, és a földön aludtam egy puha párnán, de aztán annyira kíváncsi voltam, hogy milyen ott fent, hogy kipróbáltam, és őszintén megmondom, nagyon tetszett. Úgyhogy bekucorodtam egy sarokba – még szerencse, hogy pici vagyok, kis helyen elférek -, ahol elértem gazdi kezét, megfogtam, és úgy aludtam. Ő meg simizte a pocakomat. Annyira boldog vagyok ilyenkor, mert most is így alszom ám.


Ugye emlékeztek, hogy amikor hazajöttem végre, akkor gazdi azt mondta, hogy kicsit büdi vagyok. Hát, tényleg más illatom volt, mint anyának és apának. Biztos ezért a gazdi egyik nap bevitt egy szobába, ahová egyébként nem szabad bemennem. (De azért én be tudtam ám menni, mert a cicák ajtaján pont befértem, mert csak kicsivel voltam akkor nagyobb, mint Simi, és gazdi hiába próbálta mindenfélével eltorlaszolni a kisajtót J. Azóta valamit mégis kitalálhatott, mert már nem férek át az ajtócskán – ügyes a gazdi.) Szóval most ő vitt be oda kézben, és beletett egy fehér nagy edénybe. Juj, nagyon megijedtem, hogy most mi lesz, meg is próbáltam kimászni, de gazdi nem engedte. Megsimizett, mondta, hogy semmi baj, és adott egy kis darab vurslit, ami nagyon fini volt, de ettől én még féltem nagyon. Aztán kaptam még vurslit, meg még, meg még. Hát, talán mégsem lesz ez olyan rossz, gondoltam, és nyugton maradtam. De rosszabb lett.

A falból kilógó hosszú kígyó egyszer csak elkezdett vizet köpni, pont rám. Gazdi közben simizett, adott vurslit, én meg egyre vizesebb lettem. Aztán rámöntött valami lét, és masszírozta a hátam, és az a lé átalakult fehér habbá. Mondjuk jó illata volt, meg jó meleg volt alatta, de én már nagyon abba akartam hagyni ezt a játékot. Aztán megint jött a vízköpő kígyó, megint hab, megint víz, aztán valami nagyon illatos kencét masszírozott belém, és abban kellett ücsörögnöm kicsit, miközben megint ehettem vurslit. Végül ezt a finom illatút is lemosta rólam, és egy jó meleg nagy puha ruhába tekerve kivett a fehér edényből végre. Azt hittem, mehetek, de neeeeeeeeeeeeeeem. Felrakott egy asztalra, és elővett egy szürke berregő, nagyon ijesztő masinát. Megmutatta nekem, megszagolhattam. Azt mondta, ez a hájszárító. De én nem is vagyok hájas. Ezzel a szárítóval fújta a a nem létező hájamat, közben meg egy sündisznóval simogatott – hát, halljátok, ezt már végképp nem értettem. Ezt a sünit már ismertem egyébként, korábban is simogatta vele a hátamat, de én nemigen hagytam, úgyhogy most sem akartam hagyni magam. Próbáltam egy helyben forogni, aztán felmásztam a nyakába, aztán bevetettem a hanyattfekvés-szépennézés trükköt, de most nem jött be. Az lett a vége a dolognak, hogy gazdi leült egy székre, az ölébe vett, és úgy fújt engem a szárítóval, és simizett a sünivel. Ezt sem nagyon akartam hagyni, de a gazdi ölében lenni olyan jó, úgyhogy végül nyugton maradtam.

És képzeljétek, elkezdett a víz elmúlni belőlem, és jó illatú és könnyű lett a hajam, annyira, hogy teljesen égnek állt - persze, mert nem hagytam, hogy a gazdi a fejemet is simogassa a sünivel. Gazdi mondta, hogy csomó van bennem – de csomó micsoda, azt nem mondta. És hogy majd szépen lassan kifésüli azokat is. Mikor megszáradtam, addigra az összes vursli is elfogyott, és kimehetem végre apához és anyához.

Anya megszaglászott, megpuszilt, nagyon örült, hogy újra lát. És nagy meglepetésemre apa is odajött, megszaglászott, és … és… és…. hívott játszani. Hát, én annyira meglepődtem, de nagyon boldog voltam, mert erre már nagyon vágytam régóta. Úgy látszik, ilyen illatosan jobban szeret, mint büdin.

Gazdi megint elővette a kamrát, villogtatott mindenfelől jó sokat, és folyamatosan azt hajtogatta, hogy Pandus, te mennyire szép vagy, meg hogy édes kis bogaram, és kaptam sok puszit meg simit, úgyhogy gyorsan el is felejtettem a vízesést és a szárítást.


Azt még nem is meséltem, hogy a napjaim hogy telnek. Gazdi majdnem minden nap eltűnik reggel, és délután jön haza. Amikor még piros csík volt a pocakomon, akkor anya és apa is eltűntek a szobából, és csak a gazdival jöttek vissza. Hallottam ugyan, hogy a közelben vannak, kint a kertben, én meg a szobában voltam. Megsúgom, hogy akkor fedeztem fel, hogy az asztalról ki lehet látni a kertbe, és csak fel kell ugranom a székre, és onnan már csak egy pici ugrás az asztal. Gazdi is rájött ugyebár erre, mert lebuktam, ezért a széket elhúzta minden reggel arrébb, hogy ne érjem el az asztalt. Így hát meg kellett tanulnom helyből felugrani az asztalra, de az sem olyan nehéz.

Szóval én bent voltam a szobában, és kicsit unatkoztam, és ezért raktam sorba a zacskóban talált kincseket. Volt benne mindig néhány kicsi tasak, cicák vannak ráfestve, és nagyon fini van benne, ki lehet nyalogatni belül. (Meg azt is mondta a gazdi,hogy tiszta anyja - és elmesélte, hogy anya is csinált ilyet, amikor olyan kicsi volt, mint én, és ő is lebukott, de gyorsan plüsskutyának tettette magát, hogy gazdi ne vegye észre, hogy az asztal tetején ül). De leginkább aludtam sokat, mert végre jó melegben voltam, a saját szobámban.


Amikor a piros csík elmúlt, és a hajam könnyű volt és jó illatú, akkor egyik reggel én is kimehettem a kertbe apával és anyával. Gyorsan elkezdtem futkosni, játszottam anyával, mert aztán megint sokat kell egyedül aludnom a szobában, de akkor gazdi nem vitt vissza, hanem én is kint voltam egész nap a kertben. Isteni volt. Bár nem volt nagyon meleg, de van ott egy épület, a darázs, ahol jó meleg kuckók vannak berendezve nekünk, és ott aludtam anya mellett, amikor épp nem játszottunk.  

Egyik nap csupa fehér lett a kert, mert az égből esett a puha fehér, amit már akkor is láttam, amikor a rácsosban voltam. Akkor nem szerettem, de itt még ez is jó volt. Apának és anyának is tetszett, nagyokat lehetett benne rohanni, és a végén csúszni.

 

 

 

 

Apa élvezte a legjobban a játékot, teljesen belefürdött a puha fehérbe, és egy idő után pici fehér labdácskákat tett a lábára, nagyon tetszett nekem. Gazdi nem nagyon szereti ezt a fehéret, azt mondta, már elege van belőle, hogy a hólapátot már ne is lássa. Hát, így aztán én sem láttam, nemtom, mi lehet az.

A szomszéd kutyával is összehaverkodtam, úgy hívják, hogy Kira. Sokkal nagyobb, mint mi vagyunk, de nagyon aranyos, mindig ad puszit. Az ő gazdija is aranyos, beszélget velünk, amikor kint van a teraszon. Meg jönnek morgók az utcán, meg néha egy-egy ember, aki valami papírt gyűr a kerítésbe, na, őket anya és apa mindig jól megugatja. Gondoltam, biztos örülnek neki, ha ugatják őket, meg talán a segítség is jól jön apának-anyának, meg itt biztos ez a szokás. Úgyhogy én is ugatok. Meg különben is, ez a mi házunk, ne dugdosson senki semmit a kerítésembe.

Aztán mikor gazdi hazaér, akkor megint a szobában vagyunk, illetve ha ő a kertben van, akkor mi is. Azt mondta, díszkíséret, vagy mi. Néha szegény majdnem elesik, mert össze-vissza mászkálunk körülötte, de ilyenkor is mindig kapunk simit. Bár apa nagyon okos, és  sokkal jobban beszéli az emberek nyelvét, mint én. Mikor gazdi mondja, hogy lábhoz, akkor oda is megy, és csak a gazdi egyik oldalán szalad.

 

Meg olyat is tud, hogy bújkál a gazdi lába alatt, meg ha azt mondja neki, hogy maradjon ott valahol, akkor ott marad – persze nem sokáig, de azért kicsit ott marad. Így aztán gazdi inkább énbennem szokott megbotlani, mint apában. Anya nem tud ilyen trükköket, de ő meg mindig a gazdi mellett van, akkor is, ha nem mond neki semmit.

Én is tanulok emberül, már van egy-két dolog, amit meg tudok csinálni, ha gazdi mondja. (Persze eddig is értettem, hogy mit mond, csak nem tudtam megcsinálni.) Például ha kéri, akkor leülök. Szerintem ez nem nagy trükk, de hát ha ezt szeretné, akkor megcsinálom. Azt is szokta kérni, hogy feküdjek le, de ez még nem mindig sikerül pont akkor, amikor kéri.


Van a gazdinak egy fehér morgó masinája, ő autónak hívja. Az autó is mindig eltűnik, mikor gazdi nincs otthon, biztosan együtt mennek mindenhová. Inkább engem vinne! Persze sokszor én is mehetek vele az morgóban, meg azzal is hozott haza a rácsosból, csak akkor még nagyon féltem és sírtam.

Amikor már nem volt fehér a kert, és olyan jó meleg jött a nagy sárga labdából, akkor egy nap megint rám rakta a pórázt, berakott az autóba, és elmentünk otthonról valahová. Elmentünk egy aranyos nénihez (akinek a hangját már a rácsosban is hallottam, mert elkísérte a gazdit, amikor beszélgetett az idegen nénikkel, hogy adjanak neki oda).

Lakik ott két hasonszőrű, mint én. Gazdi azt mondta, hogy az egyik a nagymamám, a másik meg a féltesóm. Nagyi nagyon aranyos és szép, de én inkább a tesóval próbáltam barátkozni. Kicsit fiatalabb, mint én, és mindjárt játszani akart velem, de én még azt sem tudtam, hogy hol vagyok, és nagyon féltem, és morogtam. Remélem, nem sértettem meg, mert később kiderült, hogy nagyon jókat tudunk játszani, ő is olyan gyorsan fut, mint én, és legalább annyira szeret birkózni. Kicsit sétáltunk az utcán is, gazdi azt mondta, hogy meg kell szoknom a pórázt. Na, gyorsan meg is szoktam, mert a pórázhoz vursli is jár, én meg szeretem a vurslit, és most már a pórázt is, mióta tudom, hogy jó helyekre megyünk akkor, ha rajtam van, és MINDIG hazavisz a gazdi a saját szobámba.


Máskor meg, amikor mentünk valahová, indulás előtt jól megsimizett a sünivel, azt mondta, hogy nagyon szépnek kell lennem. Mielőtt odaértünk a valahová, sokat mentünk autóval, volt időm körülnézni benne. Gazdi elöl ült, és egy kereket forgatott, én meg hátul ültem. Az autóban mindenfelé ablakok vannak, és nem kell asztalra ugranom, hogy kinézzek rajtuk. Ha felülök, akkor oldalt teljesen jól látom a többi autót, meg néha azt, hogy mutogatnak rám, és mosolyognak a másik autóban. Én is szoktam rájuk mosolyogni. A hátsó ablakon csak úgy tudok kinézni, ha felállok két lábra, és megtámaszkodom. Akkor meg a mögöttünk jövő szokott mosolyogni. Annyira örülök, hogy mások is aranyosak, nemcsak a gazdi, és lehet, hogy mégsem kell félnem a többi embertől?

Egyszer csak megérkeztünk egy nagy erdő és rét mellé, ahol már nagyon sok autó állt, de nem ült egyikben sem kedves ember. Gazdi kiszállt, aztán engem is kivett az autóból. Kicsit féltem, mert mindenhonnan ugatást hallottam, olyan sok kutya lehetett ott valahol, mint a rácsosban, úgyhogy nem is indultam el semerre. Akkor gazdi adott nekem egy kis darab vurslit. Hát, a vurslival kezdődő dolgok nem szoktak rosszul végződni, így elindultam vele, amerre ő ment.

Aztán jött szembe két bácsi, akik nagyon mosolyogtak, és odajöttek hozzám, és megsimiztek, de nem akartak magukkal vinni, úgyhogy még jobban megnyugodtam. Egyre közelebbről ugattak a többiek, de akkor már inkább kíváncsi voltam, mint féltem. Bementünk egy nagy kapun, és ott bent, hát, ott annyi kutya volt, hogy csak na. De egyik sem volt koszos és büdi, sőt, mindenki nagyon illatos volt, és rajtuk is póráz volt. Mindjárt össze is puszilkodtam néhány velem egykorú haverral. Az emberek is nagyon kedvesek voltak, megsimiztek, és dícsérték a szép copfomat, meg azt mondták, hogy milyen szép színe van. Gazdi nagyon örült, hogy engem mindenki szeret, és annak is, hogy én jól érzem magam.

Ahogy sétálgattunk, mindenfelé láttam szalagokat, amik között futottak a kutyák a gazdájukkal, és egy bácsi vagy néni nézegette őket, meg feltették őket egy asztalra, ahol megint csak nézegették őket. Addig sétáltunk, míg egyszer csak szembe jött velem egy hasonszőrű, olyan, mint apa meg anya meg én. Vele is megismerkedtem, gazdi meg beszélgetett az ő gazdijával. Aztán előkerült még jó néhány ugyanilyen, mint én. Nagyon örültünk egymásnak, de sajnos nem lehetett futkosni, mert mindenki pórázon volt, de még úgy sem mehettünk egymáshoz egészen közel. Gazdi azt mondta, hogy majd a bírálat után – ez nem tudom, micsoda, de annyit megértettem, hogy nem szabad őket összekócolni. Pedig az olyan jóóóóó.

Voltak ott sokkal nagyobb kutyák is, mint én, de mindenki barátságos volt. Különösen az egyik nagy, akire alig tudtam felnézni, annyira nagy. Gazdi azt mondta, hogy ő a nagy tesó, hogy ő is tibeti, valami masztic.

Engem mindenki meg akart simizni, és kérdezgették, hogy ő a Panda? Őt hagyta el a szőke néni? És mindenki nagyon örült, hogy a gazdihoz kerültem végül. Hát, én is örülök naggggyon. Aztán kicsit játszhattam a többiekkel, és aztán hazamentünk. Jól elfáradtam, de istenien éreztem magam. Remélem, megyünk máskor is.

 


2011. május 2

Vissza