• Panda az alomban

PANDA NAPLÓJA 1. rész

Vissza

Sziasztok, Panda vagyok – vagy Pandus, ahogy jobban tetszik. Azt mondják, hogy tibeti terrier vagyok.

PANDA 2010. június 2-án született. 

 

 Még kicsi vagyok ám, de azért néhány dolgot kihallgattam. Először valami olyasmit, hogy nem lett volna szabad megszületnem, de a szüleim túljártak a gazdi eszén, mert nagyon azt akarták, hogy én megszülessek. És amikor már a mama pocakjában voltam a tesóimmal, akkor már a gazdi is akart engem meg a tesókat, hogy anyunak nehogy valami baja legyen. Ezt nem nagyon értem, hogy mit jelent, de örülök, hogy így döntött, és itt vagyok teljes egészemben.

Öt tesóm van, és jó sokáig együtt voltunk a mamánál, azt hiszem 8 hétig, bár ezt sem nagyon értem, hogy mit jelent. A gazdi lakásában laktunk, és eleinte valami finom piros meleg fény vett körül minket, bár a szememet még nem tudtam kinyitni, hogy megnézzem, de a pocakomnak nagyon jól esett, mikor épp hanyatt aludtam el. Aztán mikor már ki tudtam nyitni, akkor is nagyon tetszett a hely. Fini puha volt a talpunk alatt – bár, anya kétszer átköltöztetett minket valami nagy doboz aljába, ahol ruhák voltak. Amikor a gazdi benézett a helyünkre, és nem talált ott minket, akkor nagyon megijedhetett, mert azonnal körbenézett, és amikor észrevette, hogy hol vagyunk, visszatett a régi puha helyünkre. Szóval anya ezt kétszer megcsinálta – kicsit makacs, azt hiszem. Ekkor a gazdi feladta a harcot, és a nagy dobozt (ő szekrénynek hívta) odataszigálta a helyünkre, kipakolta, és oda tette bele a puhát, hogy azon aludjunk. Ettől kezdve nyugi volt, nem kellett költöznünk anyával.

 Aztán egyszer csak rájöttem, hogy ha mozgatom azt a négy valamit itt alattam, akkor haladok – eleinte hátra, de aztán előre is sikerült. Erre a tesókák is rájöttek, és volt nagy jövés-menés, csak az a hely volt kicsit kicsike, ahol mászkálhattunk. Aztán egyszer csak a gazdi ugyanazt csinálta, mint anya, elköltöztetett minket egy másik, nagy, világos, színes szobába. Azt hallottuk, hogy nagyon rendezkedik, meg zörög. A zörgés biztos az a kerítés vagy mi volt, ami mögött aztán laktunk. Anya persze minden mozdulatát ellenőrizte a gazdinak, mert folyton azt hallottuk, hogy „menj már arrébb”, meg „vigyázz a lábadra”. Anya mindent rendben találhatott, ha megengedte gazdinak, hogy odavigyen minket. 

Na, ott aztán volt sok hely, jól el is fáradtam, míg végigmásztam keresztben. Meg mindig jött valaki szembe is, szintén nagyon fáradtan. De egyre jobban ment a mászkálás, úgyhogy amikor szembejött valamelyik tesó, akkor megpróbáltam jól ellökni – vagy ő engem. Ezt a játékot szerettük a legjobban. Sokszor én győztem ám, még a fiúkat is két vállra tudtam fordítani, nagyon vicces volt.


 

Időnként a gazdi megfogott minket, és valami gömbölyű tálba tett, ami csipogott kettőt, akkor felírta a papírra, amit az a valami (méreg, vagy mérleg, nem emlékszem pontosan) mutatott, és nagyon elégedett volt, azt mondta.

Mondjuk picit leért a hasam a földre egy ideig, de aztán az a négy valami alattam elkezdett nőni, és már sokkal gyorsabban szaladtam, és ugrálni is tudtam helyből négy lábbal, ami nagyon tetszett a gazdinak, úgyhogy jó sokszor csináltam. Eleinte nem nagyon sikerült pont négy lábra érkeznem, és olyankor a szoba mindig megfordult körülöttem, és sokkal arrébb találtam magam, mint ahonnan indultam. Nekem tetszett a dolog.


Aztán jöttek nagyon kedves emberek a kerítés túloldalára, és sikongattak meg nevettek, meg csapkodták össze a kezüket, miközben néztek minket. Nem vagyok nagyon beképzelt, de mindenki engem vett észre legelőször, nem értem miért. Olyanokat mondtak, hogy „nézd, olyan mint egy panda maci” meg hogy „jaj, megzabálom”. Szerencsére a gazdi nem adott nekik oda, hogy megzabáljanak. És jó éhesek lehettek, mert a tesóimat is meg akarták enni, de őket sem kapták meg. Gazdi nagyon ügyes volt.

Meg aztán anya is ott volt ám, és morgott, mikor valaki közelebb jött. Nem is tudtam, hogy tud morogni, velünk mindig olyan szépen beszélt.  Nagyon szerettem, mikor anya bent volt velünk, bár egyre többször a kerítésen túlról figyelt minket, és csak akkor jött be, ha összevesztünk egymással, vagy már  nagyon éhesek voltunk. Akkor kaptunk finom tejecskét, azt imááááádtam. És amikor mi ettünk, akkor gazdi megjelent egy tállal, anya elé tartotta, és anya  is evett. Szóval nagy családi étkezések voltak. Utána meg a mosdás, amit viszont úúútáltam, kapálóztam is, de anya nagyon szigorú volt ebben, nem volt mese.


Kaptunk mindenféle színes gömbölyű izéket is, fogalmam sem volt, hogy micsodákat. De mindet megnéztem. Az egyik gurult, mikor megszagoltam, vagy meg akartam kóstolni, és akkor valamelyik tesó mindig ellopta tőlem. Meg volt egy nagy szürke meleg valami, amit jól lehetett hatfelé húzni – valami mókás, vagy mókus, vagy mi. Szóval tök jól éreztük magunkat.


Egyszer csak gazdi megjelent valami nagy tállal, és letette elénk, és anyát nem engedte oda, pedig ő nagyon  akart jönni. Érdekes volt az, amit ott találtunk. Finom tejcsi illata volt, és ahogy megböktem az orrommal, puha volt és langyos. Gondoltam, ez talán nem gurul el, ha megkóstolom, és nem is gurult, és a gazdi nem is szólt ránk, hogy nem szabad megkóstolni, sőt, nagyon örült, hogy ízlik nekünk. Kattogtatott is valami masinával, amit már születésünk óta ismertünk, azt hiszem, kamra, vagy kamera, valami ilyesmi. És ettől kezdve anya ritkábban jött be tejecskét hozni, de ez a tálas kaja nagyon fini volt. Csak utána megint jött a fürdés, gazdi akkor mindig beengedte anyát hozzánk. Biztos anyának is ízlett a kaja, mert először megette a maradékot, aztán rólunk is lenyalta utolsó cseppig.

Kaptunk még valamit, amivel nagyon jól lehetett szórakozni. Tálban volt ez is, és amikor megnéztem, akkor láttam benne egy fehér kiskutyát fekete fülekkel. Nem tudom, ki lehetett az, mert egyik tesóm sem ilyen. Ezt is megkóstoltam, akkor eltűnt a kiskutya. Finom hideg volt az íze. Aztán rájöttünk, hogy ha belelépünk, akkor gazdi azonnal odajön. De az volt a legjobb, mikor valaki teljesen fel tudta fordítani a tálat, és akkor sokkal könnyebb volt belelépni. Gazdi ezt nagyon nem szerette.


 Ja, tényleg, nemcsak az anya és a gazdi volt ám ott, hanem apa is, meg két másik négylábú, az egyik kb. akkora, mint két tesóm együtt, a másik meg akkora, mint négy tesóm együtt. Nekik a gazdi mindig azt mondta, hogy cica. Nagyon kedvesek voltak, bár sosem jöttek be hozzánk, csak a kerítésnél tudtam megszagolni őket. Apa sem jött be – anya neki is azt mondta, mint az embereknek, hogy (hát ezt inkább nem idézném) szóval morgott.


 

Nézegettem a tesókákat, és olyan nagynak tűntek egyszerre. Már sokkal nehezebben tudtam őket felborítani. Meg már a gazdi nem is tudott minket a méregre (vagy mérlegbe) rakni, mert mindig kiborultunk belőle. Valami olyasmit mondogatott, hogy na, most már ideje megnézni a kertet. Nem tudtam, hogy ez mit jelent, csak néhány nap múlva. Az történt, hogy gazdi az egyik kerítésünket elvitte, de a másikat annyira összetolta, hogy nem tudtunk kijönni sehogy. Mi nagyon kiabáltunk, hogy ez a hely nekünk kicsiiiiii. Így aztán visszajött, és kettesével kivett minket a helyünkről, is átköltöztetett az előbb elvitt kerítéshez.

Nagyon meglepődtünk, kicsit féltünk is, én legalábbis. Minden zöld volt, és a lábunk alatti valami annyira csiklandozott, hogy mindig ugrálnom kellett. A tesók is csak néztek, hogy mi ez, de ez volt a kert, a csiklandozó meg a fű, most már tudom. Aztán gazdi kihozta a másik kerítést is, és akkor már megint jó nagy helyünk volt. A játékainkat is kihozta, meg a tálat a hideggel (ezt is tudom már, hogy víz). Mindent megszaglásztunk, megkóstoltunk, és semmi nem bántott minket, úgyhogy már nem féltünk. Anya kicsit aggódott, de aztán látta, hogy minden rendben. Finom illatok voltak ott, mindenféle olyan, amit eddig nem ismertem. Jókat játszottunk, aztán aludtunk a csiklandósban.

Mikor felébredtem, akkor valahogy nehezen láttam a tesókákat és anyát, meg a kertet is. Gazdi azt mondta, hogy besötétedett, ideje bemenni. Ekkor ugyanaz történt, mint amikor kihozott minket, csak visszafelé. A jó meleg szobában a jó puha rohangálós helyünkön aztán akkora felfordulást csináltunk, hogy na. Csak akkor hagytuk abba, amikor gazdi megjelent a vacsival. Aztán a szokásos fürdés, és aztán alvás reggelig. Ettől kezdve minden reggel, mikor már melegített a kertben az a nagy fényes labda, kimehettünk kerítésestől, játékostól, anyástól-apástól, és ott voltunk. Az nagyon jó volt, mert lehetett rohangálni a csikizősben, meg nagyokat bukfencezni lefelé, meg játszani az összes mindenfélénkkel. Ha már untam a tesók felborogatását, akkor elbújtam egy kredencbe – de lehet, hogy ketrec??, amit gazdi letakart, és olyan jó hűvös volt bent. Ott aludtam a tesókákkal összebújva. Aztán este megint vissza a puha rohangálósba. Nagyon boldog voltam akkoriban.


át, ezt elmesélem, mert annyira jó volt az a nap. Mikor már kint voltunk a kertben, gazdi nagyon rohangált össze-vissza, mindenféléket cipelt ki a darázsból (vagy garázs, nem értettem pontosan). Nagy fehér valamit, aminek aztán csinált lábakat, és a nagy fű közepére tette. Aztán egyszer csak jött néhány bácsi meg néni. Ők is sikongattak, mikor néztek minket. Azt hittem, hogy aztán elmennek, de nem, ott maradtak, és ők is elkezdtek össze-vissza mászkálni a kertben. Egyre több fehér lett a füvön, úgy hallottam, hogy asztal és székek. Aztán megint jöttek páran, akik sikongattak, majd ott maradtak. És akkor kezdődött a legjobb. Valami ténylegnemtudommibe fekete kavicsokat tettek, ami füstölt. Aztán a tetejére tettek mindenfélét, aminek egy idő után annnnyira jó illata lett, hogy ilyet még nem is éreztem soha. És akkor láttam, hogy a gazdi is szokott enni.

ztán egyszer csak valaki a kerítésünket arréb tette egy kicsit. Gondoltam, megnézem, hogy mi ez, és egyszer csak kint voltam a nagy kertben, kerítés nélkül. Először furcsa volt, de aztán rájöttem, hogy nagyon sokat lehet futni így. A tesók is jöttek ám. Hűűű, nagyon jót játszottunk. Bebújtam valami nagy zöld alá is, aminek azt hiszem tea volt a neve, de lehet, hogy tuja. Akkor ismertem meg a bújócska nevű játékot. Nagyon izgi, mert a nénik meg a bácsik egyszer csak ugyanúgy mászkáltak utánunk, mint mi, négy lábon, és már nem voltak olyan magasak, és be tudtam kapni az orrukat is.

De a bújócska volt a legjobb. Meg az, amikor Soma tesóm megtalálta azt a nemtudommit, amiben a finom szagú dolgok füstöltek, és a fűben találtunk mi is ilyen finom szagút. Megkóstoltuk, és nagyon finom volt, de a gazdi meg a nénik meg a bácsik azt mondták, hogy fúj. Pedig tök jó volt. És akkor visszavittek minket a kerítésbe. De már nem is bántam, mert annyira elfáradtam, és gyorsan bementem a kredencbe aludni a többiekhez. Szóval ez egy nagyon jó nap volt. Aztán máskor is kimehettünk a nagy kertbe, de mindig csak egy tesómmal. A gazdi azt mondta, azért, mert nem tud minket összefogdosni, és hogy hatan százfelé szaladunk.


Volt aztán néhány szörnyűűűű napunk. Jött egy néni, aki először nagyon aranyos volt, játszott velünk, meg minden. Aztán bele kellett ülnöm a mérlegbe, ami elég nehezen sikerült ám. És aztán, aztán – elővett valami hosszút, és belém szúrta. Jaj, azt nagyon úúútáltam. Azt hittem, hogy haragszik rám, ezért többet rá sem néztem. Csak a szemem sarkából láttam, hogy a tesókkal is ugyanezt csinálta, pedig mi jók voltunk. Aztán kicsit megnyugodtam, mert a tesók sem  haragudtak már rá, és akkor megint játszottam vele egy kicsit. De azért szemmel tartottam. És ezt még egyszer megcsinálta velünk, sőt, még valami nagyobb tűvel is megszúrta a nyakamat, de akkor már nagyon kapálóztam. Utána meg egy valamivel végigcsiklandozott minket, és a tesók fütyültek, én meg nem. Gazdi és a néni akkor megint négy lábon mászkált, és mindig azt mondták, hogy csip, meg hogy nem tudják, az enyém hova lett. Hát én tudom, mert nem akartam csipogni, ezért kapálóztam nagyon. Gazdi mondjuk elég szomorú volt, most már sajnálom, hogy így csináltam. Meg aztán most már tényleg tudom, hogy ha akkor nem kapálózok, akkor…. na de erről majd később.


Aztán jöttek megint nénikbácsik, meg kicsi nénik és bácsik a mamájukkal és papájukkal, és mindenkit jól megnézegettek, és olyanokat mondtak egymásnak, hogy ugye, ő lesz az? meg hogy jaj, nézd, őt vigyük. Nekem sokan mondták ezt – de gazdi azt mondta, hogy már fogat vagyok (illetve foglalt, ezt is megtanultam közben). Volt egy néni, meg két kicsi néni, akik sokszor jöttek, és csak velem játszottak, meg puszilgattak, helyesek voltak nagyon. Azt hiszem, gazdi már régen ismerte őket, mert azt hallgattam ki, hogy milyen jó, hogy én az övék leszek, mert a gazdi közelében maradok, meg hogy mindig találkozhatunk. Ezt én is nagyon reméltem, mert nagyon szeretem a gazdit.


Aztán egy nap megint jöttek, és amikor elmentek, akkor az egyik tesókámat sehol sem találtuk. Anya is keresgélte, de neki sem jött elő sehonnan. Annyira szomorúak voltunk. És akkor még egy tesóm is eltűnt.

… és az egyik reggel jött a szőke néni a kicsi nénivel, akik puszilgattak engem. Gazdi olyanokat mondott, hogy nőj nagyra, kicsi lány, meg hogy jó legyek,és hogy nagyon szeret – és olyan furcsa ízű víz volt az arcán, a szeménél. Nem nagyon értettem, hogy mi ez. Aztán a szőke néni és a kicsi beültek velem egy morgóba, ami aztán elindult, és nem láttam már a gazdit, meg anyát, meg a tesókat. Jaj, nagyon megijedtem, de a az a kislány nagyon puszilgatott engem. 

 

Aztán ott voltam náluk. Egyszer a szőke néni elvitt valahová, ahol végre ott volt gazdi és anya!!! Hááát, én olyan de olyan boldog voltam. Bár anya először lenyomott a földre, és jól megmosdatott – fúúúj -, de aztán nagyot játszottunk, rohangáltunk. Sajnos nem engedte, hogy igyak kicsi tejecskét, akkor morgott nekem, azt mondta, hogy már nagy vagyok, nincs tej! Aztán megint visszamentem a szőke nénihez és a gyerekekhez.

 2011.

Vissza

 

  • Anyával vagyunk, vigyáz ránk.

  • Tinsa tesóval